Nem a Yesterdayről

          Egészen Karlovy Varyig kellett utaznom, hogy ne a mozibemutató után fél évvel, otthon a négy fal között nézzem meg Danny Boyle legújabb filmjét. Nem köntörfalaznék sokáig, örülök, hogy így alakult, mert nagyon tetszett és kár lett volna tologatni valamelyik külső merevelemezemen azt a 8-10 Gigabyte-ot, amíg egyszercsak véletlenül úgy nem alakul, hogy főzés közben megy aláfestő zenének, hogy a felét ne is lássam. (A tévé háttal van a konyhának. Nyilván.) No, most hogy befalaztuk az összes köntört, át is térnék arra, hogy túl kevés film készül kellemetlen vagy kínos bonyodalom nélkül manapság. Készült valaha?

      Az utóbbi évtized egyik legszuperebb filmjét Jon Favreau rendezte, szerepel is benne, illetve feltűnik benne Robert Downey Jr. mellett Scarlett Johansson is! Igen, ahogy azt sejthetitek nem az IronMan 2-ről beszélek, hanem a Chef című vizuális gasztrorgazmusról, ami instant gyógyír búra, bánatra és étvágytalanságra egyaránt. Amikor először láttam éreztem, hogy megfogalmazódik bennem valami új gondolat, amin korábban még egyszer sem sikerült tök feleslegesen elmerengenem valami fontosabb tennivaló helyett és ezt a gondolatmenetet zárta konklúzióval a Yesterday. Jogosan merülhet fel, hogy a két film között még mi az istennyila az összefüggés. Valami hiányzott mind a kettőből.

        A történetek többségét általában könnyen le lehet csupaszítani három részre. Ezek az alaphelyzet vagy bevezetés, a bonyodalom és a megoldás. Elég egyszerű a formula, nem is szokták sokan bolygatni ezt a sok-sok éve működő képletet. Ami nem is baj, hiszen működik. A baj részemről ott kezdődik, amikor a második lépés csak és kizárólag halál, hörgés, siralom, átverés, secondhand shame, rosszindulat vagy ostroscsattanás a főhős tomporán. Van ez a minizsáner, hogy feelgood movie. Azt sugallja, hogy ezt megnézed és akkor good lesz a feel utána vagy közben vagy egyszer, ha végre megpihensz és nézed a napfelkeltét egy hálás univerzumban. RIP Thanos. Nos, szemezgetnék néhányat a ranker.com által összepakolt Best feelgood movies listáról.

-       School of Rock – Jack Black végig hazudik, lebukik.

-       Zootopia – Valaki állatokat gyilkol.

-       Wall-E – A bolygónk kb elpusztult, Mad Max sehol és mindenki molett.

-       Up – A mai napig nem sikerült tovább jutnom annál, hogy meghal a néni

-       Shawshank Redemption – ANAL RAPE

-       Ratatouille – A fiú végig hazudik és patkány mód szarik a HACCP-re.

-       Aladdin – Fiú almát lop, majd kiadja magát valakinek, aki nem is, hogy összeszedje a nőt.

-       Mrs. Doubtfire – Apa nőnek adja ki magát, hogy a gyerekeivel lehessen.

Na szerintem érthető, hogy mire akarok kilyukadni a klasszikus értelemben vett bonyodalom általában tartalmaz egy kis hazugságot, félrevezetést, bántalmazást, erőszakot, világvégét, illetve hát valami olyan negatív tényezőt, ami olyan súlykategóriába esik, hogy ugyanúgy kellemetlen egy 18 éves európai tinédzsernek, mint egy tájpeji parasztasszonynak, aki még csak most váltott fekete-fehér tévéről iPhone Pro X-re. Nekem ez néha sok. Nem gondolom, hogy a globális fenyegetettség és secondhand shame-ben fürdető premisszák mindenképp szükségesek egy történetet eljuttatni A-ból B-be.

            És akkor itt van a Yesterday meg a Chef, ahol mindkét filmben megtörténik a bonyodalom bevezetése gyakorlatilag az alaphelyzet felállítása közben. Fiút elüti a busz, csak ő emlékszik a Beatles-re. Sztárséf elveszíti a munkáját, keresnie kell újat. Utóbbiból nyilván lehetne komoly egzisztenciális dráma, de nem. Ez a két film ténylegesen 100%-ban kimeríti számomra a feelgood szó popkulturális jelentését. És hogy erre a ráerősítsek kénytelen leszek kicsit spoilerezni a Yesterdayből! HÁH! Plottwist! Egyik filmben sincs semmi csavar, amiről ha tudsz rosszabb lesz a film, ennyire szuperek. Viszont egy aprócska mahináció a fentebb írt képlettel mégiscsak történik a Beatles filmben, ezt most lelövöm. Sorry. Ahogy a srác egyre nagyobb sztár lesz, egyre többször látunk két alakot a fellépésein, akik apró jelekkel szuggerálják főhősünket, azt sugallva, hogy tudják a titkát, miszerint ezek nem is az ő dalai láma. Mivel hollywoodon, könnyön és véren nevelkedtünk mindannyian, nyilván ugyanazt feltételezzük mind. Ezek aztán keményen belefognak szállni és lefogják buktatni a picsába a srácot. Hát nem, a film végéhez közeledve konfrontálódnak és megköszönik, hogy valaki életben tartja a Beatles muzsikáját, ők ugyanis szintén emlékeznek és nagyon hálásak, hogy valaki játssza a kedvenc dalaikat e furcsa tragédia ellenére.

            A Chef ugyanez pepitában. Favreau kap Tony Starktól egy rohadásnak induló foodtruckot hitelre, jófejségből és az egyik latino haverja elviszi, hogy felpimpelje. Elsőnézés: húhú, akkor barátunknak volt egy foodtruckja és ismét visszaülhet a 6:10-es Szopóág IC-re. Hát nem, visszahozza a kocsit és olyan pacek, mint még soha!

            Több olyan filmet szeretnék látni, ami egyszerűen csak jó, igazi megfeszített bonyodalom nélkül. Tényleg semmi más, csak feelgood. Ha tudtok még ilyeneket, akkor ne féljetek megbombázni vele a 1082 Bp. Postafiók 4815162342-es címen. Vagy az interneten, mint minden normális 21. századi ember.

            Note to myself: Foodtruck név ötlet - IronManza